
A vírus miatt kialakult helyzetben sajnos az edzőtermek és a sportpályák zárva vannak. A mindennapos testnevelés és sport azonban nélkülözhetetlen mindenki számára. Az élversenyzők nem engedhetik meg maguknak, hogy 2-3 hónapot kihagyjanak az edzésből. Amíg helyreáll a régi menetrend, addig sajnos otthon kell megoldani az edzéseket. Erre remek lehetőséget nyújtanak azok az edzők, akik online edzésekkel, edzéstervekkel segítik a mozogni vágyókat. Van azonban néhány dolog, amire fontos odafigyelni, hogy elkerüljük a sérüléseket.
Az edző nélkül végrehajtott gyakorlatok veszélyesek is lehetnek
Egy jól felépített edzés három részből áll. Bemelegítés, technikai és erősítő elemek, majd a levezetés. A szakképzett edző feladata, hogy mindhárom részre odafigyeljen. Edzőként sokszor találkozom azzal a felvetéssel, hogy “minek melegítünk ilyen sokat, miért nem csináljuk inkább a technikákat”. Azért melegítünk ilyen sokat, hogy a sérülések kockázatát a minimálisra csökkentsük.
Az edzői felügyelet nélkül végzett bemelegítő gyakorlatok fokozott figyelmet igényelnek
Az interneten elérhető számos bemelegítő és nyújtó gyakorlat, melyek sportáganként eltérőek lehetnek. A legnagyobb kárt az edzések során azzal tehetjük, ha nem fordítunk kellő figyelmet a bemelegítésre és a nyújtásra. Ezek hiányában a testmozgás veszélyesebb lehet, mintha el sem mozdulnánk a számítógép elől.
A bemelegítő gyakorlatokban szerepelnie kell keringésfokozó gyakorlatsornak illetve nyújtó, lazító gyakorlatoknak. Személy szerint az egyenes gerincoszlop megtartásával végzett lassú nyújtó gyakorlatokat előnyben részesítem az utánmozgásos dinamikus gyakorlatokkal szemben.
Meglehetősen súlyos tévhit az, hogy egy kis kocogáshoz nem kell bemelegíteni
Vagy hogy a kocogás után nem kell lenyújtani az izmokat. Az edzések alatt végzett gyakorlatok az izmok megrövidüléséhez vezetnek. Ha edzés végén a levezetést és a nyújtást kihagyjuk, akkor a megrövidült izmok sérülésveszélye sokkal nagyobb. Magyarán, a levezetés ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a bemelegítés.
„A baj előtti pillanatig nem volt semmi baj.”
Mondta a bölcs Micimackó. És milyen igaza van. A leggondosabb bemelegítés és körültekintő edzésmunka mellett is előfordulhat, hogy egy rossz mozdulat miatt sportsérülésed lesz. A statisztikák alapján a sportsérülések 40%-ban az alsó végtagot érintik, különös tekintettel a bokára.
Ha bekövetkezik a sérülés, azt mindenképp vedd komolyan és ne kezdj el hősködni, hogy “ez semmiség, majd elmúlik”. Sokan ugyanis ott rontják el, hogy sérülten újra edzenek, ami csak tovább fokozza a kialakult problémát, és nehezíti a további kezelést. Éppen ezért, ha valamilyen problémával küzdesz, mindenképp hagyd abba az edzést és gyógyítsd magad.
Mit tehetünk a jelenlegi helyzetben?
Tekintettel a mostani helyzetre, a sportorvoshoz elmenni csak nagyon indokolt esetben tanácsos…
…illetve súlyos esetben pl. törés, mindenképpen a balesetibe menj. Ha bokaficamod van, helyezd nyugalomba, polcold fel és lehetőség szerint tegyél rá jeget. Ez azért lesz fontos, hogy a szöveti folyadék ne kerüljön ki az erekből.
Az otthoni azonnali gyógyítás másik lehetősége a lézeres kezelés. A lágylézer terápia a leghatékonyabb kezelési mód az akut sérülések esetében, mert fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatása van. Tudok olyan esetről, hogy egy bokaszalag szakadás 10 nap alatt meggyógyult az általános 6 héttel szemben. További lehetőség még a kinezológiai tapasz, aminek a felhelyezése viszont szakembert igényel. Szakszerű felhelyezése megtámasztja a sérült részt, valamint hatására gyorsabban regenerálódik a sérült terület, mivel segíti a nyirokfolyadék áramlását.
Keress nyugodtan telefonon a +36703705261 számon vagy írj nekem ezen az oldalon!
Köszönöm szépen, nagyon sokat segített. Mostmár értem milyen fontos, hogy alaposan bemelegítsünk edzés előtt.
Nagyon jó és érthető írás.
Mint aktív sportoló és mint Gábor korábbi tanítványa meg tudom erősíteni a leírtakat. Gábor tanácsai minden esetben nagyon hasznosak voltak számomra, sokat segítettek sportolóként. A lézeres kezelések hatásosságát pedig már nagyon sok forrásból megerősítették, családban mi is pozitív tapasztalatokkal használjuk ezt a terápiát.
Nagyon hasznos volt, köszönöm!
Remek program, ajánlom minden edzőnek, versenyzőnek és sportvezetőnek! gratulálok!
Kalmár Árpád
Okl dipl masters sportmenedzser
TF szakedző
Igen! Edző nélkül más. Az edző figyelme fontos. A jól felépített bemelegítés a legfontosabbnak tartom. Régi sportolóknak pl meg is van a szokásos felvezetése. Ha nem úgy történik,nem is melegszik be. Ha pl valaki úgy sportol,hogy volt már komolyabb sérülése vagy műtétje,az különösen azt a testrészt kell ,hogy átmozgassa,nyújtsa. Így elkerülhető az újra sérülés. A kineziotépet jónak tartom. A lézerrel vegyes tapasztalatom van.Vagy segít vagy nem…. De mindenképpen fájdalmat csillapít….. A legfontosabb mindíg edzésben lenni. A sportághoz használatos izomzat rendszeres erősítése nyújtása fontos ( nem pedig használata! Mert az sztem más. Mert a versenysportban képesek vagyunk használni egy adott testrészt a gyakorlatokhoz, nem pedig megerősíteni a mozgásban résztvevő izmokat hozzá ! És ez nagy különbség!) Nem elég a régebben csináltam valamikor rutin technika sem. Pl ugró forduló rúgás. De csak egy egyszerű nyújtás is…. Szóval, fontos a megelőzé
Teljesen egyetértek, valóban nagyon fontos, hogy a bemelegítést a futás előtt se hanyagoljuk. A lágylézer terápiát pedig mindenkinek csak ajánlani tudom, nekem 4 alkalom elég volt, hogy helyrerakja a térdemet, miután egy nagyobb skóciai út után, ahol napi 30 kilométert gyalogoltam, nem hogy menni, de még ráállni sem tudtam… következő héten már a Tátraban túráztam.
Köszönjük a jó tanácsot, holnaptól én is kezdem az edzést és így fogom csinálni!
Köszi a mindig hasznos tanácsokat Gábor!
Nekem a vállam rándult meg, igaz nem sport, hanem munka közben. Sajnos dolgozni sem tudtam vele, annyira fájt.
Röntgenre csak 1 hónap várakozási idővel kaptam időpontot, de szerencsére a lézerrel 4 nap alatt teljesen helyre rakott, és újra tudtam dolgozni!
Köszönöm Gábor!
Sporttal kapcsolatban feltétlenül fogadd meg Gábor tanácsait, profi edző, szakember. Mind szakmailag, mind emberileg maximálisan megbízható.